Idén ünnepli a regös csoport 40. évfordulóját. A regös csoport 1973 óta egy céllal működik: hogy tagjai a magyar nép kultúráját és hagyományait megtanulják, elsajátítsák, és továbbadják. E cél Kodály Zoltán tanításaival szépen azonosul: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Így külön öröm volt a szokásos néptáncok és népdalok mellett Kodály és tanítványai egyes műveit is belevonni gálaműsorunkba.
Némelyek talán emlékeznek előbbi galaműsorokra, amelyek például a csoport 35. vagy 30. évfordulója alkalmából készültek. Az idei műsor sikeresen elérte—sőt talán túlhaladta—az általuk kitűzött magas színvonalat. A függöny egy 35 személyes sárközi és szilágysági viseletben öltözött leánycserkészkórusra nyilt, dr. Fehér Anikó tehetséges vezetése alatt. Ezt követte a szilágysági és kalotaszegi viseletben öltözött 50 személyes regös és felnőtt kórus, amely egyre szebb és több szólamú dalt énekelt. A kórusból rögtön szilágysági táncba indultak a regösök, az ifjú Magyar Kálmán „Öcsi” által vezetett élő népi zenekar kísérésével. A regös csoport jelenlegi tagjai emellett egy rimóci lakodalommal, küküllőmenti táncokkal és matyó táncokkal léptek fel, amelybe szivüket-lelküket beleöntötték a nézőközönség nagy örömére. Regös alumni egy székely tánccal ünnepeltek, szinten Öcsiék zenéjére. A leánycserkészek egy sárközi karikázóval szerepeltek, amelyet csak saját vidám és lelkes hangjukkal kísértek. A kiscserkészek, nem csak a cserkészetnek, de természetesen a regös csoportnak is jövője, moldvai táncokkal és pünkösdelővel hódították meg a közönséget. A fiúcserkészek egy samlitánccal mutatták be merészségüket és ügyességüket. A közönségnek, és nem meglepően a leány regös tagoknak, egyik kedvence a gyönyörűen harmonizált, csupa férfi hanggal előadott bordalsorozat bizonyult.
Amíg a színpad alatti öltözőkben a táncosok lihegve-kapkodva öltöztek egyik viseletből a másikba, a közönség pedig vetítésből bővítette tudását Kodály Zoltán életéről mint pedagógus, népzenekutató, és zeneszerző, vagy szép nyugodtan élvezte a Chagrin Falls Studio Orchestra és Magyar Öcsi által elevenített Galántai és Marosszéki táncokat amelyek elég terjedelmesek voltak, hogy még a legbonyolultabb matyó fejdíszt is sikerült időbe felölteni.
Műsorunk sikerét nem csak a jelenlegi, volt és jövendőbeli regösök kemény munkája tette lehetővé, hanem több vendég művész fáradhatatlan munkájának is köszönhető. Dr. Fehér Anikó, budapesti karmester és népzenetudós, az utolsó két évben háromszor látogatott el hozzánk a regösökkel foglalkozni. Emellett az utolsó félévben heti kóruspróbát „Skype”-on vezette le nemcsak Budapestről, de még Londonból is. A zenekarban közreműködött Magyar Kálmán „Öcsi” prímás, a torontói és montreali Gyanta, és a clevelandi Harmonia egyes népzenészeivel. A Chagrin Falls Studio Orchestra, amelyben főleg önkéntesek szerepelnek, lelkesen bővítette szokásos repertoárját a Kodály művekkel. A Nógrád táncegyüttes vezetője, Szabó János, csendes, bölcs szavaival mérhetetlen varázserővel megnyitotta minden cserkészben a kisajtót amin keresztül ömlött a szive-lelke tancfellépésébe. Mint a cserkészetnek, Jani célja is jellemnevelés, de nála tánc az eszköz. Óriási szerencsénk volt, hogy idén kétszer jött az Egyesült Államokba foglalkozni velünk.
Nagy sikere volt a műsornak: ezer ember élete meggazdagult általa. A több városból érkező közönség igen meg volt hatva, de a sok szereplő is már rögtön kívánta hogy a DVD-t megnézze, mert érezték hogy milyen rendkívüli eseményben vettek részt. Ha véletlenül nem sikerült önöknek részt venni személyesen, még nem késő a DVD-ről tapasztalni! Érdeklődni lehet clevelandregos@gmail.com vagy PO BOX 6783, Cleveland OH 44101 címen.
— Nádas Krisztina
You must be logged in to post a comment.